Ha a Tesla hozza a számokat, a dízel-alapú szállítmányozásnak lőttek

2

A kamionos szállítmányozás jobban átszövi a mindennapjainkat, mint azt elsőre gondolnánk. Csak 1 példa: minden, ami a boltok polcain van, kamionok hozzák el nekünk. De ha csak rendelünk valamit külföldről, annak is a nagy része kamionokon jut el a Posta elosztórendszerébe.

Nézzük meg a Tesla hazája, az USA helyzetét ebben a tekintetben. A szállítmányozás 5%-al járul hozzá a teljes GDP összegéhez és rendkívül komolyan tud hatni a gazdaság szinte minden szereplőjére. Az Államokban nagyjából 7 millió ember dolgozik az iparágban, 6%-a a teljes lakosságnak. A fuvarozás 70%-át fedik le kamionokkal, amik évente 200 milliárd liter (!) gázolajat égetnek el… csak az Államokban.

Ha a Tesla Semi kamionja tudja hozni a számokat, amit ígér, az megzavarja majd a teljes iparágat Észak-Amerikában. Olyan mértékű megtakarítást eredményez ez majd a szállítmányozó cégeknek, hogy ebből a jóból senki nem akar kimaradni. Valószínűleg egymás után fognak a fuvarozó vállalatok áttérni az új megoldásra, senki nem akar dízelre költeni, ha töredékáron üzemeltethet egy Semit. Természetesen lesznek hátrányai is egy elektromos kamionnak és nem lesz minden környezetben használható, de a fő szállítmányozási útvonalak mentén nem lesz helye a régi technikának.

Na de miért nem használnak már most is ilyen kamionokat? Ma is már megvehető egy Nikola Motors vagy Daimler & Cummins kamion. A válasz egyszerű, egyik gyártó sem tud olyan számokat nyújtani az iparág résztvevőinek, mint a Tesla. Mit mondanak a számok? A 300mérföldes Semi $150ezer, egy 500 mérföldes pedig $180ezerbe fog kerülni várhatóan az Államokban. Egy dízeles kamion $120ezer manapság és élete során $70ezernyi üzemanyagot éget el. A Tesla számításai szerint, ha egy kamion élettartama 1.000.000 mérföld, a megtakarítás csak az üzemanyagon $200.000 lesz. És akkor még hol van a karbantartás költsége. Bárhogy is alakul majd, a Semi óriási hatással lesz az iparágra szerte a világon.

[ult_createlink title=”Csatlakozz az e-autósok közösségéhez! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Like-olj minket a Facebookon! is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!