Jöhetnek a Plug-in Hybrid Lamborghinik!

0

A Lamborghini a teljesen elektromos autó ötletét sem veti el!

A pár napja bemutatott Urusnak köszönhetően az olasz sportkocsi-gyár jövőre már 7000 járművet akar értékesíteni, amivel megdupláznák az idei eladási számokat. A „Lambo” vezére, Stefano Domenicali szerint az új SSUV-al az a céljuk, hogy új ügyfélkört szerezzenek, és elgondolkodnak egy 2+2 üléses GT verzión is ami csak 2025-2027 között lenne aktuális.

Eközben elmozdulnának az elektromos meghajtás irányába is, amit először a plug-in hibridekkel kezdenének meg, ha pedig minden jól megy és a technológia lehetővé teszi a „Lamborghini stílusú teljesítményt” akkor jöhetnének a teljesen elektromos modellek – nyilatkozta Domenicali az Automotive News Europe-nak adott interjújában.

Az első plug-in hibrid modell a következő Aventador és Huracan lenne egy szivó V12-es motorral. Ez az egyetlen módja, hogy megmaradjon a teljesítmény, a tipikus Lamborghini motorhang miközben csökkentik az emissziót. Az Urusból pedig 2020 elején érkezne a phev verzió.

A teljesen elektromos olasz sportkocsi pedig még távlati terv. Domenicali szerint 2030 előtt biztos, hogy nem lát napvilágot. Ugyanis a cég szerint, sem a jelenlegi sem pedig a jövőbeni akku technológia nem teszi lehetővé az elvártaknak megfelelő teljesítményt. Aminek kiküszöbölésén jelenleg is együtt dolgoznak a Massachusetts Institute of Technology-val.

[ult_createlink title=”Csatlakozz az e-autósok közösségéhez! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Like-olj minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!