Tisztán elektromos Porsche Macan érkezhet!

0

A Porsche úgy tervezi, hogy 2025-re már az eladott modelljeinek a fele valamilyen elektromos hajtáslánccal lesz szerelve, legalábbis az Automotive News Europe szerint.

Azonban, hogy ezt a tervet meg tudják valósítani, a vállalat egy újabb tisztán elektromos üzemű autó elkészítésén gondolkozik. 2019-ben fog érkezni, az első tisztán elektromos modelljük, Mission E néven, de úgy tudni, hogy ez csak a kezdet! Legalábbis így nyilatkozott az Automotive News-nak Lutz Meschke, a Porsche vezérigazgató helyettese. A Porsche számára továbbra is fontos szerepet tölt be a dízel, és nem is tervezik, hogy kivonják a forgalomból. Jelenleg is vannak olyan modellek amiket kifejezetten dízelhez terveztek, például a Cayenne és a Panamera. Meschke szerint – “Nem akarunk elhamarkodott döntést hozni, körültekintően vesszük figyelembe az egyes piacok igényeit. Ezek eltérnek egymástól, ebből kifolyólag nem fogjuk a dízel járműveket azonnal elmeszelni.”

“Több lábon szeretnénk állni, de minden opciót megvizsgálunk. Nagyon sok minden függ attól, hogy mikor és mennyire fog beindulni az elektromos mobilitás. Az elkövetkező 10 évre az a tervünk, hogy párhuzamosan fogjuk fejleszteni és kínálni a belsőégésű motorokat, plug-in hibrideket és a teljesen elektromos modelleket. Az első elektromos modell csak a kezdet!” 

A második tisztán elektromos autójuk alapját egy SUV adhatja, méghozzá a Macan! Európában nagyon nagy divat lett mostanában a crossover kategória, ezért esett erre a modellre a választás.

A hírt a Porsche kutatási és fejlesztési részlegének a vezetője, Michael Steiner külön nem erősítette meg, de a szavai elég egyértelműek: „Egy sportos négyajtós modellel kezdjük meg a kalandunkat az elektromos autók világában, ami a 911 és Panamera között foglal helyet. Azonban, hogy a kínálatunkat egyensúlyba hozzuk, egy másik szegmensbe szánt modell elkészítése is logikus lépés lenne. Mint például egy SUV.” 

Steiner továbbá elárulta, hogy a crossover akár 500 kilométeres hatótávolsággal is rendelkezhet. Ez lenne a modell csúcsa, ugyanis kisebb akkumulátorcsomaggal szerelt változatok is elérhetőek lesznek!

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!