Kémfotók a Porsche Mission E-ről

0

A Porsche megmutatta a teljesen elektromos autójának, a Mission E-nek az utcai változatát. Persze, szigorúan körbe fóliázva és letakarva. Azonban így is sikerült pár kémfotót készíteni. A két éve bemutatott koncepció autó mára már úgy néz ki, hogy sorozatgyártás közelire érett, így több mint valószínű, hogy 2019 végén – ahogy ígérte a Porsche – kezdődhet is a gyártás.

A Porsche weissachi kutatási és fejlesztési központjának közelében készültek a fotók. Kreatívak voltak, még ál kipufogórendszert is szereltek a modellre, ám ettől függetlenül jól megfigyelhető, hogy a sorozatgyártott modell sportos sziluettje nagyban hasonlít a korábban bemutatott tanulmányra. A Mission E egy teljesen más EV platformot fog kapni, mint az E-Tron SUV, ugyanis a Porsche alacsonyabb padlólemezt igényel. Ha a terveket maradéktalanul sikerül megvalósítani, úgy a Mission E akár 530 kilométeres hatótávolsággal is rendelkezhet. A két villanymotor összteljesítménye a 600 lóerőt is elérheti, a 0-200-as gyorsulás pedig 12 másodperc alatt is megtörténhet. A töltésről egy teljesen új techológia gondoskodik, ami 15 perc alatt 80%-os állapotra tölti az akkumulátort.

[dt_small_photos category=”missione-spy”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!