Skoda Superb – az első Skoda Plug-in hibrid

0

Várhatóan ez lesz a márka első PHEV modellje.

Meglepődtünk a Skoda által tesztelt csúcsminőségű autón, amely a tavalyi Superb egyfajta frissített verziója. Körülbelül 12 hónappal a harmadik generációs modell bemutatkozása után végre elérkezett az idő egy PHEV modell tesztelésére is. A cseh gyártó egy – a Volkswagen Passaton alapuló – Plug-In hibrid modellen dolgozik.

A  Superb most is olyan álcázást kapott, amely körülöleli a fényszórókat és a lökhárítókat. Ugyanez vonatkozik a gép tetejére épített kiegészítő kamerára is, melyből arra következtethetünk, hogy a frissített Superb valamilyen önvezető funkcióval érkezhet. Egy másik, sötétkék színű prototípus is kísérte a fehér szedánt. Ugyanaz a fólia díszítette, valamint egy további szenzor/kamera is látható a tetején, a tetőablak mellett. Most még nehéz megjósolni mit is szeretne a Skoda kihozni az új Superb modellből. Még az is lehet, hogy az a Plug-In verzió készül, melyet a korábban tett nyilatkozatok alapján 2019-re ígértek.

Ez lehetne a márka első PHEV modellje, 1,4 literes TSI turbómotorral párosított 114 lóerős (85 kilowattos) elektromos motorral, – hasonlóan a Passat GTE-hez. A rendszer összteljesítménye így 215 LE (160 kW), kombinált módban mindössze 39 gramm kilométerenkénti CO2-kibocsátással.

Nem igazán számítunk arra, hogy a frissített Superb még a következő év vége előtt, vagy akár a 2019-es év elejére elkészül. Valószínűleg még több alkalommal fogjuk látni a prototípusok tesztelését. Remélhetőleg a közeljövőben több részletet kaphatunk majd az autógyártó által eszközölt változtatásokról.

forrás: insideevs

[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!