Nissan Leaf Nismo – a sportos Leaf

0

Mint kiderült, igazak voltak a pletykák az új Nissan LEAF Nismo kapcsán. Az autógyártó nemrégiben mutatott pár képet a Nismo LEAF koncepcióról Oslóban, a Nissan Futures 3.0 elnevezésű rendezvényen. Alfonso Albaisa főtervező pár hete már megemlítette, hogy jöhet egy sportosabb kivitel. Ezzel megcélozva a fiatalabb célközönséget. Oslóban pedig a Nissan megerősítette, hogy bemutatja a 2018-as LEAF modellen alapuló új Nismo koncepcióját a közelgő Tokiói Autószalonon október 25-én.

Albaisa-t idézve: „A korábbi LEAF dizájn nem volt túl népszerű az emberek többségének körében, így az autó külseje nem is járult hozzá nagy mértékben az eladásokhoz. Az új autó alacsonyabb, szélesebb és sportosabb karosszériával tervezték meg, így remélik, hogy jóval nagyobb érdeklődést fog kelteni az autópiacon.” Mégis nagyon sok példányt el tudtak adni!

A képen látható autó a Nissan Leaf Nismo Concept nevet kapta, agresszívebb első lökhárítóról, oldalszoknyáról, és egyedi felniről ismerhető fel. A fehér fényezésnek olyan fekete elemek adnak kontrasztot, mint a tető, a visszapillantók, a fekete sáv a motorházban, és a fekete „bajusz” a burkolt hűtőrács mentén. A Nismo LEAF-ről még nincsenek pontos adatok, de hamarosan ennek is eljön az ideje. Azt nem tudni, hogy a nagyobb (60kWh) akkumulátorral érkezik-e majd, vagy a Nismo LEAF koncepció is a jelenlegi – 2018-as LEAF-hez hasonlóan – kisebb akkumulátorcsomaggal lesz felszerelve.

Az európai Leaf modellekről is volt szó. A Nissan Europe értékesítési és marketingért felelős alelnöke, Philippe Saillard így nyilatkozott: „Az új Leaf a legfejlettebb és leginkább elérhető 100 százalékban elektromos autó a bolygón. A Nissan Intelligens Mobilitás ikonja.” Az EM57 kódjelű elektromos motor teljesítménye 110 kW (150 lóerő), a hatótáv 378 kilométer NEDC szabvány szerint, és 40 perc alatt érhető el a 80 százalékos töltöttség – villámtöltő esetén. A lítium-ion akkumulátor 40 kWh kapacitású. Az európai bevezetés alkalmából kreáltak egy limitált szériát, LEAF 2.ZERO névvel. Egyben ez lesz az első Nissan Európában, amit felszerelnek a ProPILOT technológiával. Az autók kiszállítása 2018 elején veszi kezdetét.

További cél, hogy 1000 darab villámtöltőt telepítsenek az elkövetkező 18 hónapban. Az eseményen még szó volt a megújult otthoni töltőkről is, amiből 2 félét árul a Nissan. Az egyik 7 kW-os, 5,5 óra alatt lehet 100%-ig tölteni az autót, a másikat ami 22 kW-os, pedig cégeknek és autó megosztó vállalkozásoknak tervezték. Az utóbbi közel 2 óra alatt tölti fel a Leaf-et. Arról nem volt szó, hogy pontosan milyenek és mennyibe fognak kerülni ezek a töltők.

[vc_raw_js]JTNDYmxvY2txdW90ZSUyMGNsYXNzJTNEJTIydHdpdHRlci10d2VldCUyMiUyMGRhdGEtbGFuZyUzRCUyMmVuJTIyJTNFJTBBJTNDcCUyMGRpciUzRCUyMmx0ciUyMiUyMGxhbmclM0QlMjJlbiUyMiUzRUFuZCUyMG5vdyUyMGElMjBiZXR0ZXIlMjBwaWN0dXJlJTIwb2YlMjB0aGUlMjBuZXclMjBOaXNzYW4lMjBMZWFmJTIwTmlzbW8lMjBjb25jZXB0JTI2JTIzODIzMCUzQiUyMCUzQ2ElMjBocmVmJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZ0LmNvJTJGRUlYMmphWUVhcCUyMiUzRXBpYy50d2l0dGVyLmNvbSUyRkVJWDJqYVlFYXAlM0MlMkZhJTNFJTNDJTJGcCUzRSUwQSUzQ3AlM0UlRTIlODAlOTQlMjBTdGV2ZSUyMEZvd2xlciUyMCUyOCU0MFN0ZXZlRm93bGVyJTI5JTIwJTNDYSUyMGhyZWYlM0QlMjJodHRwcyUzQSUyRiUyRnR3aXR0ZXIuY29tJTJGU3RldmVGb3dsZXIlMkZzdGF0dXMlMkY5MTQ4MzA0MzUwODMwNzk2ODAlM0ZyZWZfc3JjJTNEdHdzcmMlMjU1RXRmdyUyMiUzRU9jdG9iZXIlMjAyJTJDJTIwMjAxNyUzQyUyRmElM0UlM0MlMkZwJTNFJTNDJTJGYmxvY2txdW90ZSUzRSUwQSUzQ3AlM0UlM0NzY3JpcHQlMjBhc3luYyUyMHNyYyUzRCUyMiUyRiUyRnBsYXRmb3JtLnR3aXR0ZXIuY29tJTJGd2lkZ2V0cy5qcyUyMiUyMGNoYXJzZXQlM0QlMjJ1dGYtOCUyMiUzRSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRnAlM0U=[/vc_raw_js]
[vc_raw_js]JTNDYmxvY2txdW90ZSUyMGNsYXNzJTNEJTIydHdpdHRlci10d2VldCUyMiUyMGRhdGEtbGFuZyUzRCUyMmVuJTIyJTNFJTBBJTNDcCUyMGxhbmclM0QlMjJlbiUyMiUyMGRpciUzRCUyMmx0ciUyMiUzRUNvbWluZyUyMHRvJTIwdGhlJTIwVG9reW8lMjBNb3RvciUyMFNob3clMjBsYXRlciUyMHRoaXMlMjBtb250aCUyMCUyNiUyMzgyMTElM0IlMjB0aGUlMjBOaXNzYW4lMjBMZWFmJTIwTmlzbW8lMjBjb25jZXB0LiUyMCUzQ2ElMjBocmVmJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZ0LmNvJTJGZkwwcEJLSHdRciUyMiUzRXBpYy50d2l0dGVyLmNvbSUyRmZMMHBCS0h3UXIlM0MlMkZhJTNFJTNDJTJGcCUzRSUwQSUzQ3AlM0UlMjZtZGFzaCUzQiUyMFN0ZXZlJTIwRm93bGVyJTIwJTI4JTQwU3RldmVGb3dsZXIlMjklMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMmh0dHBzJTNBJTJGJTJGdHdpdHRlci5jb20lMkZTdGV2ZUZvd2xlciUyRnN0YXR1cyUyRjkxNDgyOTg2ODQ3MDM1ODAxNyUzRnJlZl9zcmMlM0R0d3NyYyUyNTVFdGZ3JTIyJTNFT2N0b2JlciUyMDIlMkMlMjAyMDE3JTNDJTJGYSUzRSUzQyUyRnAlM0UlM0MlMkZibG9ja3F1b3RlJTNFJTBBJTNDcCUzRSUzQ3NjcmlwdCUyMGFzeW5jJTIwc3JjJTNEJTIyJTJGJTJGcGxhdGZvcm0udHdpdHRlci5jb20lMkZ3aWRnZXRzLmpzJTIyJTIwY2hhcnNldCUzRCUyMnV0Zi04JTIyJTNFJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGcCUzRQ==[/vc_raw_js]
[dt_small_photos category=”nismo”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!