Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo – a kombi hibrid

0

A Porsche bemutatta legújabb büszkeségüket, ami kapott egy hibrid meghajtást is. Így összességében a motorháztető alatt található ikerturbós, 4-literes V8-as blokk már önmagában is 550 lóerős teljesítménnyel bír, ami most ráadásul egy 14.1 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagot és egy 136 lóerő leadására képes villanymotort magába foglaló plug-in hibrid hajtáslánccal is kiegészült. Mindennek köszönhetően a Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo összteljesítménye 680 lóerőben, csúcsnyomatéka pedig 850 Nm-ben lett meghatározva, ezen értékek mellé pedig tényleg jobban illik a Sport Turismo jelző.

Az összkerékhajtásnak és a decens teljesítménynek köszönhetően a modell 3.4 másodperc alatt van százon, végsebessége 310 km/óra, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy 100 kilométeres átlagfogyasztása 3 liter, károsanyag-kibocsátása pedig 69 g/km. A Sport Turismo 49 kilométert tisztán elektromos üzemmódban is megtehet, a kimerült akkumulátorcsomag újratöltése pedig a töltés módjától függően 2.4-6 órát vesz igénybe.

A 4+1-es üléskialakítással rendelkező modell praktikusság terén sem áll rosszul, alapból 425 literes csomagtérrel gazdálkodhatunk, ami a hátsó ülések lehajtása után 1295 literre is bővülhet, ami mindenképpen fontos szempont lehet a vásárláskor.

A Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo Németországban már rendelhető, ottani ára 188.592 eurótól, vagyis 58.6 millió forinttól indul.

[dt_small_photos category=”porsche-turismo”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!