A Skoda Európába is elhozza az elektromos Vision E-t

0

A Skoda először a Shanghai Motor Show-n rántotta le a leplet a teljesen új elektromos koncepció autójáról a Skoda Vision E-ről! Viszont, a Skoda nem akar le maradni a szeptember 14-24 között megrendezésre kerülő Frankfurt Motor Show-ról sem, ezért ide is elhozza az első teljesen elektromos, 3-as szintű önvezető rendszerrel felvértezett Vision E koncepció autójukat.

A Skoda Vision E tanulmány a gyártó elektromos autók számára megálmodott designnyelvezete szerint került elkészítésre, kivetnivalót pedig aligha talál bárki is benne, hiszen az ellenkező irányban nyíló ajtók, a négy teljesen különálló, elforgatható ülés, a visszapillantók helyére telepített kamerák és a tágasabb tér érdekében eltüntetett B-oszlop remek összhangban áll egymással. A modellt egyébként a Sanghajban látottakhoz képest továbbfejlesztették, változtattak az orrészen, amely ezúttal már sokkal karakteresebb megjelenéssel rendelkezik.

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a Vision E csak az elektromos hajtásláncról és a modern megjelenésről szól, hiszen az utastérben 3-as szintű önvezető rendszerrel, digitalizált műszeregységgel, érintőképernyőről vezérelhető infotainment rendszerrel és vezeték nélküli telefontöltéssel is találkozhatnak majd az eseményre kilátogatók. Kijelzőből egyébként nem csak a vezetőt látja el bőségesen a Skoda, ugyanis a kényelem érdekében minden egyes utas külön megjelenítőt kap. Az ajtókba épített okostelefon-tároló rekesz pedig azon túl, hogy vezeték nélkül tölti a mobilt, annak adatait és személyes beállításait a kívánt kijelzőre is átviszi.

A 300 lóerővel (225 kW) bíró teljesen elektromos meghajtású modell-koncepció, a márka valaha volt legerősebb autója, még a 280 lóerős összkerékmeghajtású Superb 2.0 TSI autót is felülmúlja. Arról nincs szó, hogy milyen gyorsan éri el a 100 km/h sebességet, de a Skoda állítja, hogy a Vision E képes lesz a 180 km/h sebességre. A lítium-ion akkumulátorának köszönhetően akár 500 kilométert is megtehetünk majd vele mielőtt újra kellene tölteni.

A Skodára jellemző tágas belsőnek itt is örvendhetünk majd a 2850 mm hosszú tengelytávnak köszönhetően. A hagyományos B oszlop hiánya megkönnyíti a ki- és beszállást, a belmagasság pedig a lejtős tetővonal ellenére több, mint kényelmes. A 3-as szintű önálló vezetési képességekkel ellátott Vision E helyt áll a forgalmi dugókban és az autópályákon is. Elég okos ahhoz, hogy megelőzzön más autókat, sávban maradjon és forduljon, valamint üres parkolóhelyet találjon és elfoglalja azt mindenféle emberi beavatkozás nélkül.

A Skoda nem kíván almárkát létrehozni az elektromos vonalnak, így azok a hagyományos márkanevek mellé érkeznek majd. A gyártó termékmenedzsere, Guido Haak azt is elmondta, hogy bár a nagy sikereket elért Teslát az iparág legnagyobb kockázatvállalójának tartja, nekik eszük ágában sincs rivalizálni velük, ugyanis autóikat egy sokkal elfogadhatóbb árszintre lövik majd be.

[vc_video link=”https://youtu.be/xijbstSq67o” align=”center”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!