A Tesla Model 3 sorozatgyártása komoly biztonsági kockázatokat rejthet

0

Sokan várják az „olcsó” 3-as modellt, de hogy ezeket a rendeléseket tudja is teljesíteni a Tesla ezért komoly kapacitásnövelésre kell átállniuk. A cég első embere Elon Musk többször is megemlítette, hogy a következő hónapokban nagyon bele kell húzniuk, hogy a kapacitást a jelenlegi néhány tucatról év végéig heti 5000-es szintre tudják feltornászni. Egyesek szerint ez a hirtelen kapacitásnövelés pedig komoly mértékben növelheti a biztonsági kockázatot. A vezetőségnek biztos, hogy megvannak a tervei, de vannak akik szerint az igazi pokol nem a vezetőkre, hanem az egyszerű dolgozókra vár!

Néhány napja a Business Insider is megemlítette, hogy a gyár megítélése nem a legjobb a biztonsági intézkedések tekintetében.

Elon szerint nem kell aggódni, mert a Model 3 tervezésekor különös figyelmet szenteltek, hogy az autó elég moduláris legyen így könnyen tudják szerelni. Az robotizált műveletek száma is tovább nőtt az előző két modellhez képest. A gyártó soron és a gyártási folyamaton is sokat változtattak, hogy még kevesebb legyen a fizikai jellemű sérülés a fremonti gyárban. A dolgozók egy része örömmel fogadták ezeket a biztonsági intézkedéseket, de egy csoportjuk levelet írt az igazgatótanácsban helyet foglaló független tagoknak, azt kérve, hogy fordítsanak még nagyobb figyelmet az üzemben dolgozók biztonságára. Kicsit fura, hiszen a legtöbb autógyártó eleve megteszi a szükséges intézkedéseket, a Tesla esetében ez már hosszú ideje problémát jelent, az pedig, hogy időnként a sérülésekkel kapcsolatos számokat is megmásítják, szintén nem segít a megítélésük javításán.

Elon februárban azt állította, hogy a Telsa dolgozói esetében a „feljegyezhető sérülések aránya 3.3 alatti”, ami azt jelenti, hogy 100 dolgozóból nagyjából hárommal fordulhat elő az, hogy munkája során valamilyen fizikai sérülés éri. Mivel azonban Elon Musk nem tudott értékelhető mennyiségű adatot biztosítani a munkahelyi baleseteket vizsgáló kaliforniai székhelyű független Worksafe-nek, azok nem is tudták elfogadni ezt a meglehetősen hihetetlen állítást.

Az üzemi tanácsok és a dolgozók beszámolói alapján ennél jóval nagyobb arányról lehet szó. Sokan állítják, hogy az ipari átlagot is jelentősen meghaladja. A Worksafe ezek jelentések alapján el is készítette a grafikonját, 100 Tesla dolgozóból 2014-ben 8.4, 2015-ben pedig 8.8 szenvedett valamilyen jellegű fizikai sérülést, míg 2016-ra ez arány 8.1-re csökkent. Az iparági átlag ezzel szemben 2014-ben 7.3, 2015-ben pedig 6.7 volt, tehát 15 illetve 31%-kal kevesebb, mint amit a Teslánál regisztráltak.

Az, hogy a gyártókapacitás rövid időn belüli drasztikus növelése emeli-e majd a biztonsági kockázatokat, csak a következő néhány hónapban fog kiderülni, az ugyanakkor, hogy emiatt számos helyről nagyítóval vizsgálják a gyártót, olyan nyomás alá helyezheti őket, amiről minden bizonnyal szívesen lemondanának.

[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!